Nyuszi Túra 2019 Élménybeszámoló

2019.04.19. 07:30
Mandulás

Tavaly a Családok Évében indult hagyományteremtő céllal a Nyuszi Túra elnevezésű dolgozói program, amely csak közvetve kívánta megszólítani a munkatársakat, hiszen az esemény fő célpontjai a kollégák gyermekei voltak. Már első ízben is nagy érdeklődés övezte a rendezvényt, mely lelkesedés idén csak fokozódott, hiszen előzetesen mintegy 140 gyereket és körülbelül legalább ennyi kisérő szülőt, nagyszülőt vártak a szervezők, Nagypénteken.                                                                                               Köszönhetően a szép tavaszi időnek is, az energikus „csokivadászok” az előregisztrációval összhangban szinte mind megjelentek a túrán, melynek otthonául idén a Mandulás szolgált, ahol nemcsak csokitojásokra lelhettek a kisebbek, hanem kirándulhattak is egyet a helyszín 1450 m-es „kiskörén”. A nagypénteki programot tovább színesítette egy kutyás bemutató – a Grund Kutyaiskola jóvoltából-, amely után a bátor vállalkozók meg is simogathatták a házi kedvenceket, akik békésen tűrték az érdeklődéseket.                  A rendezvény ideje alatt végig jellemző volt a jó hangulat, amely kitartott az esemény után is, miután a Nyuszi Túra záróeleme az ajándéklabda osztás a délelőtt utáni fakultatív családi program mozgatórugójává vált.