Hévízi-patak vízitúra - Beszámoló

2020.01.03. 10:00
Hévíz

2020 január 2-án és 3-án a PTE A Családokért programsorozat részeként, Dr. Ureczky Dóra a TTK adjunktusa szervezésében HÉVÍZI-PATAK VÍZITÚRA került megtartásra.

Összesen 80 fő egyetemi dolgozóval és családtagjaik társaságában eveztünk a Hévízi patakon. A Hévizi patak a Hévizi tó lefolyója, melynek az eslő 9,5 km-es távja evezhető. A résztvevők nagyjából 3 és 70 év közöttiek voltak, teljesen kezdőktől a versenykajakosokig. A patak pedig a sok látnivaló mellett egy kalandtúra volt egyben. Eveztünk szűkületben, nagyobb sodrásban, bújtunk át cső alatt, úgy, hogy a hajó aljába kellett feküdni, hogy átférjünk, eveztünk át csövön, hidak alatt, és a sűrű növényzeten szinte centimétereket haladva. Természetvédelmi terület, rendkívül gazdag növény és állatvilággal. A patak első kilométere virágzó fehér és lila tavirózsákkal díszített, melegvizű, mely télen is alkalmas fürdédre. Ezt tesztelték is a legbátrabbak, aranyhalak közt megmártóztak. Nagy élménnyel gazdagodott minden résztvevő.